2008. december 4., csütörtök

Nem könnyű az élete.A friss tavaszi szél nem kérdezte,hogy akar-e ott felébredni,amikor bepottyantotta a hallgatag szikla tövébe.Ráadásul az otthona egy fennsíkon van,amin időnként mérgesen robog végig a vihar.Amikor először láttam,tele voltam gonddal,napi nyűggel.
Csak álltam előtte,aztán elszégyelltem magam.Hisz az én terhem semmi az övéhez képest,nem nyomja mázsás szikla a derekamat,nem szorítja a bordáimat abroncsként, bár én is hajlok,ha másképp nem megy.De ha már-már elviselhetetlen a teher,akkor dönthetek,hogy viselem,vagy odébb állok,hogy könnyebb legyen.
Bocs,neked a nehezebb,-szóltam neki vissza már mentemben,de nem felelt,mert egy madárral beszélgetett vidáman,amelyik az ága tövét csiklandozta.

3 megjegyzés:

Bazsitoo írta...

Igen .. sokszor egy magányos fában több gondolat és érzés lehet, mint egy emberben!

Tetszik!

Cs.Gy. írta...

Ezzel a képpel, és a az alatta lévő gondolatokkal teljesen elbűvöltél!

Bakos Anett írta...

Nagyon tetszik, amit a kép alá írtál, és a kép is remek persze!